Bomlik a kormányzati egység az oktatás megítélésében

2017-03-02
jogs

2017 januárjában tíz érettségiző diák azt kérte a döntéshozóktól, hogy gondolják át a szakképzésben tanulók érettségi vizsgáit, mert túl későn jelentek meg a szakmai érettségiről a szükséges információk. Az elmúlt két hónapban a kormányzati oldalról csak zavart, félrebeszélést és terelést láttunk. Pedig 30 ezer diák jövőjéről van szó.

A diákok nyílt levelét három hét alatt közel háromezren írták alá. A Független Diákparlament, a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform és a Szülői Összefogás által is támogatott kérés jogossága azóta másokat is elgondolkodtatott. Aáry-Tamás Lajos, az Emberi Erőforrások Minisztériumában dolgozó oktatási jogok biztosa a beadványozók előtt kijelentette – mely beszélgetésről az ombudsman tudtával felvétel is készült –, hogy az idei érettségin sérülnek a diákjogok. Székely László, alapjogokért felelős ombudsman az egész szakgimnáziumi rendszert aggályosnak tartja, mert az ide járók esélyei sérülnek a más iskolatípusban tanulókkal szemben. És ma ott tartunk, hogy az erősen jobboldali kötődésű Professzorok Batthyányi Köre is elismerte évértékelőjében, hogy a civil szervezetek oktatásügyben tett követelései helyénvalóak, a Magyar Tudományos Akadémia szakértői pedig egyértelműen elismerik és részletesen taglalják, elemzik is ezeket a súlyos problémákat. Sőt, már a Fidesz soraiban is van, aki alkotmánybírósági döntést sürget.

Vagyis úgy tűnik, hogy egyre többen figyelnek fel a problémára. Csak az oktatási kormányzat hallgat. Megkereséseinket megválaszolatlanul hagyták, az elmúlt egy év többszöri tárgyalási, megoldáskereső ajánlatait durván elutasították. Az érettségi ügyében is csak Palkovics László méltatta válaszra a kezdeményezőket – ő viszont egész egyszerűen nem érti a beadványt, hiszen szerinte minden a legnagyobb rendben van.

Jogosan merül fel a kérdés: ha nem érti, akkor miért nem akar tárgyalni? Lehet itt emlegetni a kerekasztalt, de mi haszna egy olyan „egyeztetésnek”, ahol még a törvénytelenségek ügyében sem sikerül megoldásra jutni? Csak emlékeztetőül: a szakképzés teljes átalakítása is a köznevelési kerekasztal résztvevőinek teljes elutasítása ellenében került megvalósításra.

A közoktatás területén talán soha nem állt olyan közel a magyar társadalom a konszenzushoz, mint napjainkban. Politikai nézetétől függetlenül mindenki érzi saját maga vagy gyermeke, unokája, ismerősei révén, hogy katasztrofális a helyzet. Az elmúlt egy év megmutatta számunkra, hogy bízhatunk a társadalom erejében, hiszen napirenden tudtuk tartani az oktatás ügyét, számtalan szövetség köttetett, rengetegen mozdultak meg, a közös gondolkodás és a közös cselekvés időszakába léptünk.

Csak az oktatási kormányzat tagjai (és a hozzájuk kötődő sajtótermékek) hárítanak. Nekik még mindig fontosabb a tévedhetetlenség-kultusz fenntartása, mint a hibák beismerése – s mivel az érettségi esetében már túl vagyunk a jelentkezési határidőn –, legalább a károk enyhítése.

Úgyhogy akkor álljon itt még egyszer, mi a probléma, hátha immár ők is megértik:

1. Mitől jogsértő a szakgimnáziumi érettségi?

A köznevelési törvény rögzíti, hogy a közoktatásban tanulóknak joguk van minimum két évvel a vizsgák előtt tisztában lenni a vizsgák pontos leírásával: például azzal, hogy a vizsgán mely témaköröket milyen szinten kérnek majd számon. Az „ágazati szakmai vizsgatárgy” 2017-ben lesz először része a szakgimnáziumi érettséginek, s bár a vizsga tényét 2011-ben rögzítették – ahogy erre az államtitkár folyamatosan hivatkozik is –, de a fent említett pontos vizsgaleírás 2015 májusa helyett laza 19 hónapos csúszással, csak 2016. december 28-án jelent meg. Vagyis szó sincs a két éves időintervallum meglétéről.

2. Mit lehet még tenni, hogy ne következzenek be további jogsértések az érettségi során?

A Civil Közoktatási Platform szakmai nyelvre fordította a diákok beadványát, mely egyébként nemcsak a szakmai érettségi anomáliáiról szól, hanem a megnehezített idegen nyelvi érettségi problémás feltételeiről, valamint a tanulási nehézséggel küzdő és/vagy sajátos nevelési igényű diákok szakmai érettségi vizsgájának tisztázatlan körülményeiről is. Az oktatási szakértők – ingyen, önkéntes munkával – kidolgoztak olyan szakmai javaslatokat, melyek legalábbis csökkenthetnék például azt a kárt, amit a késve megjelent vizsgaleírások okoztak. Ha már azt teljesen jóvátenni – a közben eltelt évek miatt – lehetetlen.

Tehát bizonyos fokú hátránykompenzáció még elérhető májusig, ha valóban tömegek állnak a szakgimnazisták mögé, illetve ha ők maguk kiállnak saját ügyükért. Emellett adott a per lehetősége is. Ha egy vagy több szakgimnazista úgy dönt, hogy bepereli az államot a számára a szabályozással okozott kár miatt, a Tanítanék Mozgalom ingyenes jogi-ügyvédi segítséget biztosít számára, és vállalja az esetleges perköltséget.

A szakképzési rendszer rengeteg sebből vérzik. Hiszünk abban, hogy a társadalmi nyomás hatására képesek leszünk közösen javítani a helyzeten. A jogsértés nem játék, a diákoknak okozott kárért felelni kell! Hisz mégiscsak: gyermekeink jövője a tét. Ebben a helyzetben mást nem tehetünk, küzdünk, cselekszünk, mert hiszünk benne, hogy érdemes. Értük, mindannyiunkért.

Sulyok Blanka, Törley Katalin, Pilz Olivér

Tanítanék Mozgalom